I like you! Like everything!

New likes
"Szeretlek nagyon, és így gondolom..................de én már nem tudodm mit gondoljak................mert nem kapok válasz, hogy igen szeretnéd te is folytatni.................."pedig nem hazudtam, de érzem nem hiszel,nem bízol bennem...................és ez fáj..."szép napot kedvesem..."☆⋆☆♥♥♥
"Mit gondolsz miért harcolok,harcoltam érted hónapokon át.......................csak úgy.............."HÁT NAGYON TÉVEDSZ..............mert szeretném folytatni de nem itt,már,olyan hihetettlen ez számodra......."!!!!!!!!!"☆⋆☆♥♥♥♥
"Miért,miért,miért nem vagy hajlandó esélyt adni,kettonknek.............."csak fel kellenne hívnod..."☆⋆☆♥♥♥
"Semmi jel ,hogy igenis szeretnéd folytatni, de nem itt................."☆⋆☆♥♥♥
"Hiányzol................de mégsem vagy hajlandó esélyt adni kettonknek!miéert??????hiszen nem hazudtam neked,és tudod hiszen nem egyszer leírtam mit szeretnék,és igen komolyan gondolom......"☆⋆☆♥♥♥
Tegnap ért véget az első badacsonyi táborom. Uhh...és azta. Intenzív együttlét volt, olyan sűrű erőtérben, olyan történetek között, amihez foghatóban ezen kívül sehol nem voltam még. (Úgy értem, hogy saját táboraimat extra erősnek tartom. Voltam jó néhányban.) Tudom, hogy nem heteken, de hónapokon át dolgozzák majd fel a nőtársaim mindazt, amit itt láttak, tapasztaltak, megéltek. Most azt érzem, hogy a sejtjeim is fáradtak (mindjárt megyek le a tóhoz biciklivel, a természet és mozgás tud a legjobban tölteni), de közben meg tudom, érzem, hogy a lélek megéléseivel, az élet fájdalmaival és szépségeivel való ilyen szintű intenzív találkozás mélyíti és erősíti az embert. Én egy robbantó típusú segítő ember vagyok, ami azt jelenti, hogy erős változásokat vagyok képes elindítani. (Nem véletlenül volt a csoport közel 1/3-a visszatérő, erre van is igény.) Többen elmesélték, hogy erősen gondolkodtak rajta, hogy a tábor alatt elmenjenek, mert azt érezték, nem bírják végigcsinálni. De maradtak. És a végén azt láttam, hogy mindenki fülig érő szájjal ment el, megérte. Mert hogy a fejlődéshez, szintlépéshez sokszor szenvedni kell. Mert az erőfeszítés.
Az az anya, akinek másfél éve halt meg rákban a pici lánya, úgy állt ki a végén a csoporttól elköszönni, hogy ragyogott. Másfél éve nem mosolygott, itt táncolt, kinyílt, örült, visszatért a pulzáló életbe. És még sorolhatnám a csodákat. Köszönöm lányok a nekem adott bizalmat, a csont őszinte megnyílásokat, a bátor bevállalásokat, a sok nevetést, ölelést!
A különféle szinteken való tisztulás egy tisztább, új jövő előkészítése. A ma nőinek annyi fájdalom van a mélyben, hogy ahhoz, hogy egyre inkább a saját életünket éljük, elengedhetetlen a tisztulás, és a lejárt hitrendszerek kigyomlálása.
Ne válassz engem, ha választanod kell. Nem szeretnék egy döntés lenni, ami lehet, hogy jó, de lehet, hogy rossz. Ha akarsz, azt választások nélkül is tudni fogod, de ha el kell gondolkoznod rajtunk, akkor inkább a szabadságot válaszd. A lehetőséget arra, hogy olyasvalakit találsz, aki nélkül az élet egyszerűen nem megy tovább. Ő lesz a Te döntésed!
Sohasem lennék más
Csak hogy valahogyan másnak láss
Miért szégyellném?
Ez vagyok én!
Szeretlek, mert eljöttél az életembe. Ebben benne van minden... És most együtt vagyunk, és szeretjük egymást. Úgy érzem, nem tudnék élni, ha nem szeretnélek. Te vagy az éltető levegőm. (...) Ezt kezdetben nem ismeri fel az ember. Ez együtt fejlődik a szívünkkel. Meg kell hozzá nőnünk, meg kell erősödnünk... Emlékszel? Hogy szerettük egymást! És nem beszéltünk róla. Az ember gyerekes és ostoba. Aztán, egy szép napon, világos lesz minden, s az a szó kicsúszik az ember száján... Nincs más mit tennünk; szeretjük egymást, mert ez az életünk.
Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.♥♥
Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeláldozás között...
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel,
és a társaság a biztonsággal...
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét,
és a bók nem esküszó...
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget:
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével...
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez...
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget,
ha túl sokáig ér...
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Ásványvíz van?
Van.
Szénsavmentes?
Igen.
Akkor szénsavast.
Hány bubisat?
Tessék?
Hát van 1 bubis, 5 bubis meg 10 bubis.
Komolyan?
Aha. Az egybubis az egy kicsit drágább, mert abból ki kellett szednem a többi bubit.
Komolyan?
Aha. Itt van hátul a bubiskanál. Svájci.
Mi ez?
Hami.
Ezt én nem eszem meg.
Dehogynem.
Hát de nem.
De bizony.
Hát de nem.
De igen.
Kérem a panaszkönyvet!
Nincs.
Olyan nincs, hogy nincs.
Akkor van.
Hol?
Zacsiba. Edd meg.
Mégis mi...
Edd meg, ha éhes vagy, edd meg, !
Nem!
De! Na, séta.
Mit mond?
Hogy húzzál haza, aztán főzessél anyáddal, kis köcsög! 🙈
Figyelj, drága kicsi lélek, elmondom, hogy mi az élet! A semmiből nagyra nőni, sírva a világra jönni, lassan lépni, óvakodva Anya kézbe kapaszkodva.Az ábécés könyvet bújni, tudás harsonáját fújni, a nagy gondok után menni, hamis csókot megízlelni, majd feledni nagyon gyorsan, és szeretni halálosan. De az ember mégsem boldog, mert gyötrik őt"ezer gondok". Lassan járni óvakodva, de már botra támaszkodva. Csipkés szemfedelet varrni, s egy őszi estén meghalni. Hidd el, drága kicsi lélek, ennyiből áll ez az élet!♥♥♥♥♥
A szerelem nem olyan, mint hiszed,
Helyes vagy akár tévútra is vihet.
Felperzsel, izzó lánggal éget,
Megbabonáz, álomba ringat téged.

De mégis a legcsodásabb, mit érzünk,
Nélküle nem tudunk élni, belül vérzünk.
Fellángol szívünkben, játszadozik velünk,
Öntudatlanul, akaratlanul elveszítjük fejünk.

Megbújik a szív rejtett hajlékában,
Mint fehérség a tenger tajtékjában.
S mikor előbújik, a szív már tehetetlen,
Elfojtani ezt az érzést lehetetlen...♥♥♥