I lájk you! Lájkoljuk a lájkod! :)

Kedves férjem!

Azért írom Neked ezt a levelet, hogy elmondjam, végleg elhagylak. Hét éven keresztül jó feleséged voltam, és semmit nem kaptam érte. Az utóbbi két hét pedig maga volt a pokol. A főnököd felhívott, hogy felmondtál, és ez volt az utolsó csepp a pohárban. Múlt héten, amikor hazajöttél, észre sem vetted, hogy megcsináltattam a frizurámat és a körmeimet, a kedvenc ételedet főztem, és este egy vadonatúj hálóing volt rajtam. Hazajöttél, két perc alatt megvacsoráztál, aztán miután megnézted a meccset, egyenesen felmentél aludni. Nem mondtad, hogy szeretsz-e még, nem érintettél meg, semmit nem tettél. Vagy hazudsz nekem, vagy nem szeretsz már, bármi is a helyzet, én elmegyek.

Ui.: Ha megpróbálnál megkeresni, inkább ne tedd. A BÁTYÁD és én Nyugat- Virginiába költöztünk, együtt. További remek életet!

Az ex-feleséged.
~~~~~~~~~~
Kedves ex-feleségem!

Semmi nem tette jobbá a napomat, mint az, hogy megkaptam a leveledet. Valóban hét éve házasodtunk össze, jóllehet Te nagyon távol állsz a jó feleség fogalmától. Sokat nézek sportot, hogy ezzel próbáljam meg elfojtani az állandó zsörtölődésedet. Nagy baj, de ez van. Észrevettem, hogy levágattad múlt héten a hajad, de az első dolog, ami az eszembe jutott, az volt, hogy "Úgy nézel ki, mint egy férfi!". Az anyám úgy nevelt, hogy inkább ne mondjak semmit, ha nem tudok valami szépet mondani. Amikor megfőzted a kedvenc ételemet valószínűleg összekevertél a BÁTYÁMMAL, mivel én már hét éve nem eszem disznóhúst. Elmentem lefeküdni, mikor megláttam rajtad az új hálóingedet, hiszen még rajta volt az ára. Imádkoztam, hogy csak véletlen egybeesés legyen, hogy a bátyám reggel 50 dollárt kért tőlem kölcsön, a hálóinged pedig 49,99-be került. Mindezek után még mindig szerettelek, és úgy éreztem, meg tudjuk oldani. Tehát amikor észrevettem, hogy nyertem a lottón 10 millió dollárt, felmondtam a munkahelyemen, és vettem magunknak két jegyet Jamaikába. De mikor hazaértem, Te már nem voltál ott. Tudom, mindennek oka van. Remélem, olyan életet élsz, amilyet mindig is akartál. Az ügyvédem azt mondta, hogy az alapján a levél alapján, amit írtál nekem, egy fillért sem fogsz tőlem kapni. Tehát csak óvatosan.

Ui.: Nem emlékszem, hogy mondtam volna valaha, de Carl, a bátyám Carlaként született.
Remélem nem baj!

Pokolian gazdag és szabad férjed.

Ezt összesen már 194117 alkalommal látták. (Ezen a héten: 3499, a mai nap: 3476) | Ne feledd el megerősíteni a lájkolást, ha szükség van rá!

Csatlakozz hozzánk facebookon:

Tetszik? Hagyj egy kommentet! :)


Random lájkok
Ha ennyien utálják Király L. Norbit akkor ki szavaz rá ? o.O
Sokan csodálkoznak hogy pletykás vagyok és elmondok mindent.
Csodálkoznak?
Mikor szomorú vagyok vagy mérges mindig megkérdezik hogy "mi a baj?"
Én mindig azt felelem hogy "semmi" de mindig csak nyaggatnak és addig piszkálnak míg el nem mondom.
És még ezek után csodálkoznak?
Tudjátok mit? BASSZÁTOK MEG!
Gombi: Jólvagyóóóóóóóóók igen jólvagyóóóóóóóók csak ez számit bébee
Óóóóóóóóóh Disnyland
Kitchen get neck (kicsengetnek) Ha már az idegennyelvnél tartunk akkor ittvan néhány hülyeség is: Mean jar Bess a rock (mindjárt beszarok) Me of us one? (mi a fasz van?) Hall one a fog peace call oh? (hol van a fogpiszkálóm?) You cash a catch came (lyukas a kecském) What can there (vadkender) Hole one a wait say? (hol a wcM) One Kate Lee bumm (van 2 libám) All cut race Hot show race Kitchen get neck New see one up road? Me of us one? One hut one Kate catch came Hut are row Zoe saw How war you on a vatation? Sun cow Sir one a you come on This no all Kate no mud touch cow one a bock Ron tool. Beer lack! Soul a new! Tap eat a. Fog peace call low. Tape at war you one a fun. You come on sir one. Hole a new see? One Kate much come. He dag one. One hut bitch come. Luke ash tree cow. Chew seek a cheek cow. One hut catch came. Sheer I toy ash.
Rohanó világ, múló évek
Minden olyan gyors, és talán nem is érted..
Mit jelent az, IGAZÁN SZERETNI...
Hogyan jön ez az érzés, és miként tudod kimutatni..?
Mi az élet, és vajon miért éled ?
Miért van az, hogy nagyon tudunk szeretni,
És egy pillanat alatt, mindent elfeledni.. :(
A köhögés az, amiről te nem tehetsz, de mindenki más persze csak azért csinálja, hogy téged bosszantson :D
Számtalanszor feküdtem úgy le hogy már nem szeretlek,
Egyszerre csak reggelre mindent máshogy érzek.
Rettenetes hogy nem tudlak kiverni a fejemből,
Eleinte talán még könnyebnek tűnt de ez az érzés megöl.
Talány az egész életem,nem tudok mit tenni,
Lelkem darabokra van hasadva, s nem vagyok képes összetenni.
Egyszer mikor megint találkoztunk te megöleltél,
Képtelen vagyok kiverni a fejemből téged amíg szívem él.
Megöl az az érzés hogy már soha többé nem nézhetek a szemedbe,
És soha többé nem látom az arcodon azt a mosolyt amibe beleszerettem.
Gépelek...Vers hegyeket.De minek.??Hiába te úgy se olvasod el őket........
‎Az tetszik akinek nem tetszem, annak tetszem aki nekem nem tetszik. Azt bántom meg, akit szeretek, és az bánt meg, akit szeretek...
Èz nagyon jó! :-D
Ja és bárkivel szembe,még vele is!☆(GJ)→⋆